Fürdés közben mindig jobban megy az agyalás. Az előbb azon kezdtem el gondolkozni, hogy bár szar az élet, és tele van nehézségekkel, megpróbáljuk erősnek mutatni magunkat (akinek nem lenne teljesen világos, annak elárulom, hogy rólam és azokról van szó, akik tapasztalták már azt amit én - na ez a poszt nektek szól). Vannak persze közeli barátok, akinek önmagunkat adhatjuk, akik tudják rólunk, hogy nincs minden rendben.
Mi történne akkor, ha nem lenne senki, akinek mesélhetnénk az elfojtott gondolatainkról? A magam nevében tudok csak nyilatkozni, és csak azt tudom erre mondani, hogy még többet innék, majd kiakadnék. Ennek a létformának az egyik nagy hátránya, hogy társas lény, és muszáj megosztania a gondolatait egy társsal. De van egy másik lehetőség is. Hozzászólok ahhoz, aki elől menekülök. Akivel nem szabad beszélnem. Hiszen ő az egyetlen aki előtt nem kell erősnek mutatnom magam. Nem kell erősnek lenni, mert ha ismersz valakit kívülről-belülről nem tudsz neki újat mondani. Tudja, hogy mit szeretnél hallani, tudja, hogy mit kell reagálnia ahhoz, hogy megnyugtasson.
Ki az önzőbb?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése