Hozzávalók egy személyre:
- sör, pezsgő, vodka, házi pálinka, ízlés szerint kenyér, pattogós kukorica
- 3-4 barát, lehetőleg nőneműek többségben
- meglepetés torta, gyertyával.
A legfontosabb, hogy ne spóroljunk az alapanyagokkal. Legyenek minőségiek, fontosak számunkra. Az ismeretlen barátok nem alkotnak maradandót. Keverjük össze az embereket, adjunk a kezükbe alkoholt, activityt, gitárt és sodorjon az ár. Ha elmegyünk valahova buliz, ne felejtsünk el pulcsit is vinni, mert qrva hideg van ám.
Az ünnepeltnek érdemes megtanulnia hogyan kell kimutatni, hogy nagyon örül és jól érzi magát, mert a szervező csalódott lehet, és később is bántani fogja. Ha nem megy, bízzunk abban, hogy majd megérti, hogy tényleg minden király volt, és tisztában van azzal, hogy ezt űberelni nehéz ha nem lehetetlen lesz.
2010. december 28., kedd
2010. december 11., szombat
Drám en béz
A történet úgy kezdődik, hogy bedöglött a fűtésem. Szóval kicsit hideg van, és rajtam meg sok ruha. Adalék, hogy tegnapelőtt este lecsaptam a hajam nullával. Ezt K nem érti, ezért elmagyarázom. Én csak ebből tudok önbizalmat nyerni, és most annyira nincs, hogy muszáj a -270 fokról feljönnöm -200-ra.
Szóval se haj, se fűtés, se sapka. Ugye egy kopasz embernek nincsen rá szüksége, azért kopasz, mert meg akarja mutatni. De ha fázol, akkor az szopás. Ezért az egyik nike pólómat hordom a fejemen, nike felirattal a homlokomon. Igazi arabish :)
Tegnap nem akartam bulizni menni. Persze teljesen egyértelmű, hogy meggondoltam magam, és végülis szétzúztunk mindent, a kérdés az az, hogy mi történt azalatt a 8 másodperc alatt, amíg eldöntöttem. Elég volt megkérdezni, hogy Jézus mit csinálna? Mit tenne a régi Én? Pihenjünk, megnézünk egy filmet és jót alszunk. Na ez az, aki már nem Én. Az elmúlt egy hétben szem elől vesztettem magam, a sok csalódás, karácsony és lelkizés miatt. A múlt keze visszanyúlt értem, én meginogtam, de erős elhatározásból tartani akarom a kitűzött célt! Egyél, igyál, szórakozz. Hamarosan valaki úgy is elveszi ezeket a dolgokat.
Szóval tegnap levetettem nyakláncom (remélem átjön a metafora... ha igen, akkor szar hogy meg is magyarázom), és pultos lánnyal csajozás, csocsózás, sör, Fény, utcai hangoskodás, utcai pisilés, minimál-deep house, fű illat, leöntöm magam sörrel, leöntenek sörrel, kiverik a kezemből a sört, hambi, éjszakai.

2010. december 8., szerda
Önző gondolatok
Fürdés közben mindig jobban megy az agyalás. Az előbb azon kezdtem el gondolkozni, hogy bár szar az élet, és tele van nehézségekkel, megpróbáljuk erősnek mutatni magunkat (akinek nem lenne teljesen világos, annak elárulom, hogy rólam és azokról van szó, akik tapasztalták már azt amit én - na ez a poszt nektek szól). Vannak persze közeli barátok, akinek önmagunkat adhatjuk, akik tudják rólunk, hogy nincs minden rendben.
Mi történne akkor, ha nem lenne senki, akinek mesélhetnénk az elfojtott gondolatainkról? A magam nevében tudok csak nyilatkozni, és csak azt tudom erre mondani, hogy még többet innék, majd kiakadnék. Ennek a létformának az egyik nagy hátránya, hogy társas lény, és muszáj megosztania a gondolatait egy társsal. De van egy másik lehetőség is. Hozzászólok ahhoz, aki elől menekülök. Akivel nem szabad beszélnem. Hiszen ő az egyetlen aki előtt nem kell erősnek mutatnom magam. Nem kell erősnek lenni, mert ha ismersz valakit kívülről-belülről nem tudsz neki újat mondani. Tudja, hogy mit szeretnél hallani, tudja, hogy mit kell reagálnia ahhoz, hogy megnyugtasson.
Ki az önzőbb?

2010. november 22., hétfő
Irreverzibilis éjszakák
Mostanában gyakran álmodok olyat, amiből legszívesebben sosem kelnék fel. Biztos neked is volt már olyan, hogy álmodban tudtál mondjuk repülni, és mikor felébredtél óriási erővel lesúlytott rád egy szomorú érzés, egy kegyetlen csalódás, miszerint nem valóság, és minden ami történt, csak álom volt. És a kegyetlen, hogy ezt lehet fokozni. Ha például olyannal álmodsz, aki már meghalt és fontos volt neked, azalatt a 3 másodperc alatt, míg rádöbbensz, hogy az egész csak kamu volt, és minden ugyanaz, mint tegnap este, újra átéled a veszteséget, minden kezdődik előről.
Ilyenkor azt kívánom bárcsak ne keltem volna fel.
Photo by Jessicarabbit
Ilyenkor azt kívánom bárcsak ne keltem volna fel.
Photo by Jessicarabbit
Címkék:
álom,
csalódás,
depresszió,
hazugság,
lelki nyomor,
veszteség
2010. november 21., vasárnap
Hullámvölgy
Miről is szól Occam borotvája? Megkíméllek egy kattintástól, inkább leírom saját szavaimmal, a saját életemre kivetítve. Ha valami túl bonyolult, akkor szükségszerűen egyszerű a megoldása.
Ez még mindig hülyén hangzik, vegyünk egy példát. Miért van az, hogy esőben kevesebben mennek el népszavazni?
Ez még mindig hülyén hangzik, vegyünk egy példát. Miért van az, hogy esőben kevesebben mennek el népszavazni?
- az eős miatt létrejövő nyomás-változás olyan kémiai folyamatokat indít el az emberekben, ami elnyomja a társadalmi szocializálódási, illetve vélemény-nyílvánosítási vágyukat, vagy
- nem akarnak megázni.
2010. november 11., csütörtök
Forer hatás, avagy a horoszkóp szopatás
Volt egy amerikai pszichomókus, aki személyiségtesztet töltetett ki a hallgatóival, mondván ő abból szeretne egy személyre szóló elemzést készíteni. A hallgatók 1-től 5-ig értékelhették a jellemzőket. Az átlag 4 volt. Arra gondolhatnánk, hogy Forer Úr nagyon jól állította össze az elemzéseket, csakhogy a kísérlet legfontosabb része, hogy Mindenki Ugyanazt a - horoszkópokból összeollózott - szöveget kapta!
Ezek szerint a horoszkóp gyakorlatilag a személyes megerősítés téveszméje. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy ha valaki elhiszi, hogy egy személyiség elemzés kifejezetten az ő számára készül, akkor azt pontosnak fogja tartani magára.
Nem tudom elég egyértelmű-e ezért még egyszer leírom: a horoszkóp egy nagy átbaszás, nem létezik horoszkóp, lehet az babamama-, munka-, éghajlat-övi-, egészség-, vállalkozás-, termékenységi- (most komolyan?!) horoszkóp.
Réges-régen magyaráztam A-nak ezt a dolgot, és ő erre azt felelte, hogy, érti mit jelent, sőt logikusnak is tűnik, de ha el fog olvasni egy horoszkópot és ott azt írják, hogy összefog veszni a papagájával, akkor elhiszi, mert ez a társadalmi norma (sarkítottam - nem szó szerint - de tök mindegy). Vonjuk le a következtetést. Rohadtul nem számít, hogy mi a helyzet, amíg van olyan hülye, aki meggyőződéssel ír horoszkópot, addig lesz olyan hülye is, aki megveszi és elhiszi, hogy március 16-án legyen kedves a párjával, mert nagyon ingerült lesz, ha nem lesz kész időben a vacsora. Másnap meg is csalhatod, de aznap legyél kedves. Hát bazdmeg.
Végezetül a Forer eredmények magyarosítása, és az én értékelésem mellé:
Szükségét érzed annak, hogy az emberek kedveljenek és csodáljanak, de te hajlamos vagy az önkritikára.
5ös, teljesen függök mások véleményétől, és néha rászólok magamra, hogy kevesebbet káromkodjak. Ja, hogy ez teljesen normális?
Személyiségednek vannak gyengeségei, de általában képes vagy az ellensúlyozásukra.
4es, mert szégyellem bevallani, hogy nem tökéletes a személyiségem.
Számottevő kihasználatlan képességgel rendelkezel, amit még nem fordítottál előnyödre.
5ös, rengeteg képességem van, például szupergyorsan tudok futni, bár azt nem tudom, hogyan fordíthatom előnyömre.
Kívülről fegyelmezettnek és önuralommal bírónak tűnsz, ám gyakran érzel aggodalmat vagy bizonytalanságot önmagadban.
5ös, tegnap is csak akkor sírtam, amikor már senki sem látta.
Néha komoly kétségeid vannak afelől, hogy jó döntést hoztál-e vagy a helyes dolgot cselekedted-e.
3as, mert bár kétségeim vannak, nem komoly dolgokkal kapcsolatban.
Kedveled a változást és a változatosságot és elégedetlen vagy, ha kötöttségek és korlátok közé szorulsz.
4es, szeretem a változást, persze! És gyűlölöm, ha megmondják, hogy mi a határidő, és korlátok közé szorítanak!
Büszke vagy független gondolkodásodra, és nem fogadod el mások kijelentéseit kielégítő bizonyíték nélkül; nem tartod azonban bölcs dolognak önmagad túl őszinte felfedését.
5ös, Ezt képtelen lenne akárki is megcáfolni, aki legalább egy könyvet elolvasott életében.
Időnként kifelé forduló, barátságos és társaságkedvelő vagy, máskor befelé forduló, bizalmatlan és tartózkodó.
4ös. Szerencsére nem egyidőben van a barátkozós, és befelé fordulós időszak. Bár többnyire bizalmatlan vagyok, ezért a négyes.
Egyes vágyaid megalapozatlanok.
4es, mert van 1-2 megalapozott vágyam.
Átlag = 4,3. Ahhoz képest, hogy ezek teljesen véletlenszerű elemzések különböző horoszkópokból, egész jól leszűrhető az extra tanulság. Ha elég általánosan meg tudod fogalmazni a mindenkire érvényes tulajdonságokat, indíthatsz egy horoszkóp rovatot. Például.: Szereted a gyümölcsöket nyáron, de gyakran télen is megkívánod őket.
Még egy számítás
A 12 horoszkópon belül 12 aszcendens van, ami 144 féle embert determinál. A föld lakossága ebben a pillanatban 6 883 622 400 ember. Osztok, szorzok, azt jelenti, hogy 47,8 millió pontosan ugyanolyan ember él a világon mint én. Ja, hogy földrajzi-, környezeti hatások? Esetleg a születési évszám is beleszámít? Nem mindegy, hogy 1950-ben vagy 2002-ben született? Talán az ázsiaiak másképp nőnek fel, mint az európaiak? Jaj, hogy egy afriakai gyereknek a drog háború az egyetlen kitörési lehetőség? Nem számít, mélyen legbelül ugyanolyan a személyiségünk, ez engem megnyugtat.
Ezek szerint a horoszkóp gyakorlatilag a személyes megerősítés téveszméje. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy ha valaki elhiszi, hogy egy személyiség elemzés kifejezetten az ő számára készül, akkor azt pontosnak fogja tartani magára.
Nem tudom elég egyértelmű-e ezért még egyszer leírom: a horoszkóp egy nagy átbaszás, nem létezik horoszkóp, lehet az babamama-, munka-, éghajlat-övi-, egészség-, vállalkozás-, termékenységi- (most komolyan?!) horoszkóp.

Végezetül a Forer eredmények magyarosítása, és az én értékelésem mellé:
Szükségét érzed annak, hogy az emberek kedveljenek és csodáljanak, de te hajlamos vagy az önkritikára.
5ös, teljesen függök mások véleményétől, és néha rászólok magamra, hogy kevesebbet káromkodjak. Ja, hogy ez teljesen normális?
Személyiségednek vannak gyengeségei, de általában képes vagy az ellensúlyozásukra.
4es, mert szégyellem bevallani, hogy nem tökéletes a személyiségem.
Számottevő kihasználatlan képességgel rendelkezel, amit még nem fordítottál előnyödre.
5ös, rengeteg képességem van, például szupergyorsan tudok futni, bár azt nem tudom, hogyan fordíthatom előnyömre.
Kívülről fegyelmezettnek és önuralommal bírónak tűnsz, ám gyakran érzel aggodalmat vagy bizonytalanságot önmagadban.
5ös, tegnap is csak akkor sírtam, amikor már senki sem látta.
Néha komoly kétségeid vannak afelől, hogy jó döntést hoztál-e vagy a helyes dolgot cselekedted-e.
3as, mert bár kétségeim vannak, nem komoly dolgokkal kapcsolatban.
Kedveled a változást és a változatosságot és elégedetlen vagy, ha kötöttségek és korlátok közé szorulsz.
4es, szeretem a változást, persze! És gyűlölöm, ha megmondják, hogy mi a határidő, és korlátok közé szorítanak!
Büszke vagy független gondolkodásodra, és nem fogadod el mások kijelentéseit kielégítő bizonyíték nélkül; nem tartod azonban bölcs dolognak önmagad túl őszinte felfedését.
5ös, Ezt képtelen lenne akárki is megcáfolni, aki legalább egy könyvet elolvasott életében.
Időnként kifelé forduló, barátságos és társaságkedvelő vagy, máskor befelé forduló, bizalmatlan és tartózkodó.
4ös. Szerencsére nem egyidőben van a barátkozós, és befelé fordulós időszak. Bár többnyire bizalmatlan vagyok, ezért a négyes.
Egyes vágyaid megalapozatlanok.
4es, mert van 1-2 megalapozott vágyam.
Átlag = 4,3. Ahhoz képest, hogy ezek teljesen véletlenszerű elemzések különböző horoszkópokból, egész jól leszűrhető az extra tanulság. Ha elég általánosan meg tudod fogalmazni a mindenkire érvényes tulajdonságokat, indíthatsz egy horoszkóp rovatot. Például.: Szereted a gyümölcsöket nyáron, de gyakran télen is megkívánod őket.
Még egy számítás
A 12 horoszkópon belül 12 aszcendens van, ami 144 féle embert determinál. A föld lakossága ebben a pillanatban 6 883 622 400 ember. Osztok, szorzok, azt jelenti, hogy 47,8 millió pontosan ugyanolyan ember él a világon mint én. Ja, hogy földrajzi-, környezeti hatások? Esetleg a születési évszám is beleszámít? Nem mindegy, hogy 1950-ben vagy 2002-ben született? Talán az ázsiaiak másképp nőnek fel, mint az európaiak? Jaj, hogy egy afriakai gyereknek a drog háború az egyetlen kitörési lehetőség? Nem számít, mélyen legbelül ugyanolyan a személyiségünk, ez engem megnyugtat.
Címkék:
aszcendens,
átverés,
cáfolat,
forer hatás,
forer-hatás,
hazugság,
horoszkóp,
kritika,
személyes megerősítés téveszméje
2010. november 10., szerda
Best Party Ever
[Nyálas bejegyzés ON] Hogy magyarosítsam a címet: legjobb buli, amiben valaha voltam. Legalábbis sosem éreztem még ilyen jól magam. G. elhívott a Morrisonsba, amit én köztudottan gyűlölök, végül is úgy volt, hogy csak iszunk és beszélgetünk, arra meg pont jó. Jó féle kommersz strong koktélt ittunk, csocsóztunk (jelentem, még mindig béna vagyok), tömören a lényeg, hogy megvolt minden, ami a hangulathoz kell. Ráadásképp koncerten is voltunk, valami kolumbia, vagy kóvbojok zenekarén. G. szerint ordenáréak voltunk, én szerencsére nem emlékszek erre. Utána meg hirtelen jó buli lett, aztán K. is megjelent a semmiből. És színpadon táncolni is jó. Nem csak azért, mert felpattannak hozzád lányok, hanem mert messzebb ellátsz :). Viszont most megbocsátok a Morrisons zenei stílus felelősének visszamenőlegesen is, mert volt Barbra sztréjzand, és jóféle RNB. [Nyálas bejegyzés OFF]
Negatív: ellopták egy sörömet.
Negatív: ellopták egy sörömet.
2010. október 24., vasárnap
Don't tell me what I can't do!
Nem szeretem ha irányítanak. Nem azért, mert én mindenkinel jobban tudok mindent.
Nem szeretem, ha hitegetnek. Nem azért, mert csalódással jár.
Nem szeretem, ha cserben hagynak. Nem azért, mert becsapva érzem magam utána.
Nekem ne mondja meg senki, mire nem vagyok képes! Nem tudom elviselni, ha valaki lenéz, és határok közé próbál terelni. Punk!
2010. október 23., szombat
Szóda Morrisons sörrel
Tegnap este megint olyat csináltam, amit a régi énem kihagyott volna, és nagyon örülök, hogy megtettem.
Hozzávalók 1 főre:
Hozzávalók 1 főre:
- friss hajvágás (kopaszon az igazi)
- parfüm (opcionális, mert úgyis cigizni fogsz/fognak körülötted, és büdös leszel)
- 3-6 barát
- 5+ korsó sör, és egyebek
- 3-4 kocsma
- egy sms, ami elhív bulizni.
2010. október 16., szombat
Részegen az éjszakain
Tegnap Anikóék elhívtak inni. Mondhatnám azt is, hogy beszélgetni, és társasági életet élni, de minek finomkodni? Úgy is csak K olvassa ezt a blogot. Ő meg ismer.
Meg kell hagyni, tudnak élni. És most nem arról beszélek, hogy Cs. jéggel (!) szolgálja fel a rumot, bacardis pohárban, vagy amikor szóba került az abszint, egyből előkapta és megkínált, vagy hogy jó fejek, és jó rájuk nézni. Tudnak élni, mert élvezik. Szeretnék egyszer én is eljutni oda, ahová ők eljutottak.
Foto by joewilcox

2010. október 13., szerda
Ráció vs érzelmek
Az otthon az a hely, ahol jó lenni. Mi a helyzet azzal, ahol már nem jó, mégis jobb híján csak azt nevezheted otthonnak?
Amikor elköltözöl valahová, megszokod, és megszereted azt a helyet. Fokozatosan, kialakul a kapcsolat, olyan, mint amikor felmelegíted a tegnap esti kínait. Az élet mikrója sokkal lassabb, de egyenletesen melegít. Megszokod a kényelmetlen ágyad, és egyszer csak azt veszed észre, hogy szeretsz benne lustálkodni. Régen gyűlöltem az utca túloldalán lévő iskolát, az állandó ricsajozást, és a kikapcsolhatatlan riasztóját. Manapság gyakran felállok a gép elől, és nézem ahogy a gyerekek szaladgálnak, játszanak, és rohadtul nincsenek tisztában azzal, hogy az élet szar.
Visszatérve a kérdésemre, az otthon megszűnik létezni, és helyette marad a hely, ahol alszunk. Ebből sosem lesz már az, ami volt, ezen semmiféle mikrohullámú sütő nem segít. Ez tiszta lelki nyomor, és most ezen búslakodok. Mondtam már, hogy szarez?

2010. október 3., vasárnap
Lakásavatás
Pénteken voltam lakás avató bulin. Még egyszer köszi And. hogy elhívtál!
Jól indult a buli, nem kellett gyalogolnom, mert a villamos közölte, hogy kocsiszínbe megy, és az nekem pont útba esett. Jessz. Miután leszálltam fogalmam sem volt, milyen messze van a cél, de pont ott volt egy Ön itt áll térkép.
Aztán a karma elvette a jókedvem. Ugyanis egy rohadt házszám nem volt kirakva, tehát elindultam az egyik irányba, hátha szerencsém lesz. Miután megpróbált megtámadott egy kutya, kiderült, hogy rossz helyre csöngetek, és ez nem a 44-es, hanem az 54-es ház. Hátra-arc. A helyzet viszont semmivel sem lett jobb, mert abban az irányban sem voltak számok. Ekkor találkoztam egy fiúval és egy lánnyal, akik egyértelműen házibuliba jöttek. Gyanús volt, meg is kérdeztem kihez jönnek. Ismeretlen volt a név, de azért belógtam velük a házba. És kiderült, jó helyen vagyok, mivel ez ilyen dupla lakás-avatás. Egyedül a liftes welcome drink maradt ki.
Az volt a legjobb, hogy én voltam az, akit senki sem ismert. Bár ez eddig nem volt rajta a szeretném listámon, most már kipipálhatom ;)

2010. szeptember 28., kedd
Melankólia
Nem tudok koncentrálni, pedig lenne jópár feladatom.
Van egy pár koncentrációs gyakorlatom, amik többnyire bejönnek, és utána simán vissza tudok állni munkába, közel 50 százalékos teljesítménnyel :).
Na, próbáltam kávé-, cigi-, csipsz- szünetet tartani. Meghallgattam a(z aktuális) kedvenc zenémet, teljes odaadással, elolvastam egy cikket (alaposan, nem csak átfutva), de semmi.
Minden telefonrezgésre felkapom a fejem, aztán még rosszabb lesz, mert csak nem az a hívás amire várok.

2010. szeptember 26., vasárnap
Dolgok amikben tévedtem
S. K. ötlete alapján, elkezdek írni még egy listát. Ez nagyon hosszú lesz, és életem végéig írni fogom.
Álljon itt három dolog kezdésnek, bővülni fog, nem kell aggódni.
Álljon itt három dolog kezdésnek, bővülni fog, nem kell aggódni.
- egyedül lenni rossz
- megnyílni valakinek és azt hinni, hogy ő is képes rá
- azt hinni, hogy én nem tudok palacsintát csinálni
- erős vagyok
Párkapcsolati amnézia
Nem tudod mi volt a kedvenc színe, hogyan aludt melletted, milyen ruhái voltak. Ez a kór egy bizonyos szempontból áldás. Hogyan is teheti túl magát az ember egy kapcsolaton (amit nem ő fejezett be), ha nem azáltal, hogy mindent elfelejt. Elfelejted mi volt a jó, mit szerettél benne. Arra meg pláne nem emlékszel, ő mit szeretett benned.
Egy hosszú kapcsolat után mennyi emléke marad az embernek? Száz, ezer? Tízezer? Mit számít, ebben a világban nem menő a múlton töprengeni, és "szomorkodni". Aki szomorú, annak csak még nehezebb.
A párkapcsolati amnézia egy új keletű betegség, a 21. század kivetülése. Van az a közhely, hogy felgyorsult világban élünk, nincs idő a tegnapi hírekkel foglalkozni, a surprised cat már régi hírnek számít. Szalacsi úr bezzeg hónapokig téma volt.
Minden nap új információk árasztják el az agyunkat, feltöltik a napi puffert, mindig van valami új, ami kitölti az információ éhségünket. Például tegnap volt a megasztár-xfaktor és facebookon már mindenki az új sztárokat linkeli. Múlt héten még a régi vicces srácok voltak a menők. Emlékszem egyre is belőlük? Nem. Miért is kellene? Röpke pillanatok az életemben, fűszer a húslevesben.

Vannak fontos és kevésbé fontos információk. Ki a legjobb barátja, mikor veszítette el a szüzességét, kit, hogy hívnak a családban. De vajon mennyire fontos, hogy mennyi cukorral issza a kávét?
Készség szintű információk
Ezek azok a dolgok, amiket külön odafigyelés nélkül megtanulsz, megjegyzel. Legjobb példa erre, hogy bármikor fel tudod idézni az arcát.
Napi szintű információk
Nagyon fontos dolog egy párkapcsolatban. Aki ebben nem jó, az a kapcsolatban sem. Ezek azok a dolgok, amiket csak odafigyeléssel lehet elsajátítani. Ismerd a ruhatárát, hogy felismerd az új ruhákat, tudd mikor volt fodrásznál (csak egyszer van lehetőséged megdícsérni a haját!). Mit ebédelt, hogy este ne ugyanazt főzd neki. Ki ármánykodott ellene a munkahelyén.
A párkapcsolati amnézia gyakorlatilag azt jelenti, hogy elmúlnak az ingerek, és az ember agya feltöltődik mással. Elfelejted a napi szintű információt, és ezáltal kikopnak a készség szintű dolgok is. Egy előrehaladott amnéziában már az arcát sem tudod magad elé képzelni.
Ez a betegség egy áldás, de keményen kell érte dolgozni. Meg kell tanulnod nem a múltban élni. Aztán lesz ami lesz.
2010. szeptember 25., szombat
Boardwalk empire

Van ez a dolog, amikor elragad a hév, és valamibe nagyon belejössz. Érzed, hogy ez most jó, ez kell neked. Szeretnéd élvezni, közben pedig rohadtul nem figyelsz oda.
Na nem tudom miért, de most ezt a korszakomat élem. Ha valamiben egy kis fantáziát látok, akkor gyermeteg rajongással képes vagyok szeretni, és csak a jót látom. Amúgy totál optimista lettem, mindenben csak a jót látom, a pohár félig tele van, sőt.
Fejbe kéne vágnom magam, T bakker, ez így nagyon nem jó. Legyél csak reális, keresd a rosszat, nyisd már ki a csipás szemed. Még a csalódásaimat is sikernek könyvelem el. Gyanítom sokszorosan vissza fog ez ütni, és nemsokára (megint) depressziós leszek. A jóból is megárt a sok, inkább legyél realista, meg szarcsimbók.
Optimistaként is minden szar.
2010. szeptember 19., vasárnap
Touristique

Péntek délután, a Nyugatinál sétáltunk L.-val, amikor is leszólított minket egy idősebb ázsiai pár - látszólag régóta segítségre várva:
- Do you speak english?
Jól nevelt fiatalok módjára bőszen jeszelünk. Of korsz.
- Can you tell mee, where is the [dunáj]?- What!?- [Dunáj]! The big river.
Na látjátok, csak ezért megéri külföldiül beszélni!
2010. szeptember 14., kedd
Mit csinálj, ha szerelmileg bánatod van
Először is köszönöm L. hogy elmesélted, hogy megoszthassam a többiekkel!
Fogd meg magad, és vedd körbe magad csupa emlékkel. Nézz képeket, sms-eket, idézd fel az érzéseket, a lényeg, hogy legyél jó szomorú. Aztán engedd ki, sírjál, bőgj, tombold ki magad. Csináld addig, ameddig van rá erőd. Na, ha ez megvolt, és tényleg végigcsináltad, utána jobb lesz, mert elpárolgott belőled a szomorúság.
Szeretném lista
Na, ezeket kellene megcsinálnom a közel- közép távú jövőben:
1. Megtanulni motorozni
2. Sajat motor
3. Naplementet nezni tengerparton
4. Vonatot vezetni
5. Operaba menni
6. Sarkanyrepulozni
7. Hummer limuzinban ulni
8. Uj (sajat) billentyuzetkiosztast megtanulni
9. Metallica koncertet eloben
10. Elolvasni a bun es bunhodest
11. Azt erezni, hogy jo magyarnak lenni
12. Tajekozodasi terepfuto versenyre menni
13. Valaminek a szakertojeve valni
14. Megtanulni spanyolul
15. Kiprobalni az amcsi sort
16. Felmenni a kekes teto kilatojaba
17. Felepiteni egy hazat
18. Lemenni egy banyaba
19. Sportautot vezetni
20. Szuletesnapi meglepetesbuli
21. Nyerni valamit egy fotommal
22. Time lapse videot kesziteni
23. Boldogan karacsonyozni
24. Legenybucsut
25. 7 csillagos metaxat inni
26. Egyben lefutni 5 km-t
27. Lefogyni 10 kilot
28. Felszedni 6 kilot
29. Leszokni a kaverol
30. Megcsinaltatni a kabatom
31. Jo szakdolgozatot irni
32. Becsbe menni karacsonyi vasarra
Hello világ
Üdv csá.
Az a típusú ember vagyok, aki nem kikapcsolódásból hallgat rock zenét, bírom az apró állatokat is, mert cukik, átlátok a szitán, betudom fűzni a fonalat a tűbe, és szeretem szívni az élet nevezetű dohányterméket. Már csak azért is, mert kúrva jó grafikája van.
Most, hogy bemutatkoztunk, elkezdhetem az élet blogomat.
Gyorsan le is tudom az impresszumot: kösz K az ötletért.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)